077ab55046ce80eaf9a3ddea999597ca XL

Arculat és image – mi a különbség?


Az arculat és az image kifejezés a mai napig gyakran mosódik egybe, pedig – habár szorosan összefüggenek – élesen külön is választhatók egymástól. A tankönyvek egy nagyon szemléletes példával igyekeznek magyarázni az arculat és az image közötti különbséget, illetve összefüggést.

A tanítványaimba is igyekszem már az első órákon beleverni a különbséget, hiszen nincs olyan vizsgateszt, amelyben ezzel kapcsolatosan ne lenne kérdés, de nem egyszer ért már csalódás, és úgy látom, hogy a vállalkozók nagy része sem használja magabiztosan a két fogalmat.

A tankönyvek egy nagyon szemléletes példával igyekeznek magyarázni az arculat és az image közötti különbséget, illetve összefüggést, mely szerint az arculat a pecsét, az image pedig a lenyomat, amely ezzel a pecséttel „készül”. Azaz az arculat az a kép, amit magáról kialakít a cég, amit közvetít a környezete számára, az image pedig az a környezetben kialakult benyomás, képzet a cégről, amely ugyan szoros összefüggésben van a „stemplivel”, de mégsem az.

Ha megtervezetten és tudatosan alkalmazzuk a különböző vizuális elemeket (logó, színvilág, betűtípus, tipográfia stb.) és mindezek összhangban vannak a cégkultúrával, -filozófiával, a vállalkozás identitásával és kommunikációjával, nagy esély van arra, hogy olyan image-t építhetünk, amilyet valóban szeretnénk is. (Persze e mellett nem spórolható meg a megfelelő szakmai kompetencia, a minőségi termék, szolgáltatás, és a dolog természetesen fordítva sem működik, úgy gondolkodván, hogy a termék/szolgáltatás kiváló, ezért nem kell a „körítés”. )

Hogy mennyire sikerül az elképzeléseinket a valóságban megvalósítani, sok mindentől függ, ezért nem árt a folyamatos ellenőrzés a gyakorlati alkalmazás során. Ezt hívja a szakma implementációnak. Mert lehetnek a marketingesnek gyönyörűséges elképzelései, ha a környezet a cég által kibocsátott (vizuális, verbális) üzeneteket valamilyen oknál fogva másképp értelmezi, ráadásul úgy, hogy azzal a vállalat nem is tud azonosulni.

Ajánlott bejegyzések