Marketingtervezés

A héten a MarketingWeek-ben megjelent egy cikk a 2020-as marketing trendekről. Brit portálról lévén szó nem feltétlen mind releváns a magyar piacra vonatkozóan, de néhányra itthon is érdemes figyelmet szentelni, és elgondolkodni azon, hogy tudjuk figyelembe venni ezeket a tendenciákat a saját marketingünkben.

Marketing kiszervezés – a kifejezés hallatán nyilván dereng valami, de az a tapasztalat, hogy csak kevesen értik, mit is jelent ez valójában. A fejekben még az van leginkább, hogy a külsős marketinges az, akit soha nem látunk; e-mailben, telefonon, skype-on lehet vele kommunikálni, vaskos, elolvashatatlan oldalnyi koncepciójavaslatokat küld, és sokszor érthetetlen, amit beszél. Jelentem, nem ez a külsős marketinges! Nem erről szól a marketing kiszervezés!

Pillanatok alatt elszaladt már egy hónap ebből az évből, és a karácsonyi punnyadást bizonyára nálad is a pörgés váltotta fel. Ha hasznosan telt a január, akkor biztosan van már egy korrekt és pontos rálátásod az elmúlt évre, kielemezted 2018 marketingkommunikációs tevékenységeit és azok eredményeit, és talán már erre az évre vonatkozóan is vannak terveid.

Az év utolsó napjai sokunk számára pihenéssel, feltöltődéssel telnek. Amellett, hogy minőségi időt töltünk el szeretteinkkel, barátainkkal, kipihenjük az év fáradalmait, talán arra is marad idő és lehetőség, hogy végiggondoljuk, összegezzük a mögöttünk álló évet, és célokat tűzzünk ki az előttünk álló esztendőre vonatkozóan. Álljon itt most 7 kérdés, amelyekre ha ezekben a pihenős napokban keresed a választ, már rengeteget tettél a vállalkozásod marketingkommunikációjáért és a következő év sikeréért.

1. oldal / 4

Hozzászólások

Küldhetsz észrevételeket, hasznos anyagokat az oldal szerkesztőjének a tamas.csilla@illum-marketing.hu email címen keresztül.