184b7cb84d7b456c96a0bdfbbeaa5f14 XL

Hogyan legyél meggyőző? 2. – Alapelvek


Nézzük azt a 6 alapelvet, amelyet még érdemes figyelembe venni a meggyőző beszéd kapcsán, amelyekről semmiképpen ne feledkezz el!

Az előző blogbejegyzésben néhány hasznos tanácsot gyűjtöttem össze annak érdekében, hogy még meggyőzőbb tudj lenni a vevőid körében. Most nézzük, milyen alapelveket kell, hogy figyelembe vegyél!

  1. Egység elve: Mellőzzük a témához nem szorosan kapcsolódó információkat, gondolatokat. Minden elhangzott mondatnak a beszéd célját kell szolgálnia. Ha több témát érintünk, akkor is legyen egyértelmű a kapcsolódás funkciója (tartalmilag és formailag is!).
  2. Haladás és folyamatosság elve. Minden kisebb-nagyobb szövegegység vigye tovább a téma kifejtését. Az egy helyben toporgás untat, a sietség érthetetlenné tesz, legyen megfelelő az ismétlés és az új gondolatok aránya, a logikai láncszemek következetes előrehaladása.
  3. Logikus elrendezés elve: Témától függő időbeli, térbeli vagy ok-okozati előrehaladás.
  4. Arányos elrendezés elve: A szövegrészek terjedelmét, kifejtettségét a szöveg egészéhez, a kommunikáció céljához, a gondolat, a probléma súlyához igazítsuk. A fontos, hangsúlyos részek nagyobb teret, több időt kapjanak. Hiba a túl hosszú bevezető vagy összefoglaló, de a jelzésszerű elnagyolt zárás is.
  5. Fokozatosság elve: A beszédben a fontos részek a szöveg elején vagy épp a végén helyezkednek el. A szöveg többi része a célnak alárendelve fokozatosan taglalja a bizonyítékokat, érveket az elejétől a végső megállapításig vagy éppen fordítva: a legsúlyosabb gondolatot magyarázza.
  6. Teljesség, befejezettség elve: Törekedni kell arra, hogy a beszéd – elhangzása után – a teljesség, lezártság, befejezettség érzetét keltse. Ne hagyj megválaszolatlan kérdéseket! Se többet, se kevesebbet ne mondj az elégségesnél és a szükségesnél!

Ajánlott bejegyzések