7 online marketing trend, amely 2017-ben meghatározó volt
A Forbes magazin szinte minden év végén készít egy összegzést azokról a trendekről, amelyek az adott évben domináltak a marketingben, illetve az online marketingben, és tesz egy előrejelzést is a következő évre vonatkozóan. Mindez nyilván az amerikai piacra jellemző elsődlegesen, de rengeteget tanulhatunk belőle mi is Európában. Nos, álljon itt az a 7 online marketing trend, amely a 2017-es évet jellemezte!
A 2017-es évben a márkák az eddigiekhez képest sokkal inkább építettek be politikai üzeneteket marketingtartalmaikba. A 2016-os – sokak által vitatottnak vélt – amerikai elnökválasztás után főként D. Trump bevándorlás ellenes politikájával szemben fogalmazódtak meg igencsak nyílt és egyértelmű üzenetek olyan cégek részéről, mint az Apple, a Facebook és a Google, de több tucat kisebb vállalat is – enyhébben ugyan, de – állást foglalt politikai kérdésekben. Valamiért fontosnak találták tisztázni fogyasztóik felé, hogy melyik oldalon állnak, annak ellenére, hogy ez bizony kockázattal jár.
Talán a komoly politikai üzeneteket megfogalmazó reklámokra volt mindez egy (ellen)reakció, de az is lehet, hogy a digitális világban a fiatal szakemberek egyre növekvő száma idézte elő ezt a változást… bármi legyen is a magyarázat, tény, hogy a mémek használata megnövekedett. Főként az itthon is előszeretettel és egyre gyakrabban használt gif-ek hódítottak.
Ma már nem elegendő, hogy egy cég egyetlen csatornán keresztül kommunikál a célközönségével. Akármilyen profi weboldala is van egy vállalkozásnak, ha csupán azon keresztül kommunikál, korlátozza a potenciális elérést. 2017-ben több márka is nagyon tudatosan munkálkodott azon, hogy a különböző online felületeit összehangolja. Ez nem csupán több platformon való megjelenést jelent ugyanazzal az üzenettel, hanem annál sokkal tudatosabb és összehangoltabb marketingkommunikációt, amelyben az üzenetek egymást kiegészítik, illetve összefüggenek, ezzel magasabb szintű élményt nyújtva a különböző csatornák között böngészők számára.
Újra reneszánszukat élik azok a popup-ok, amelyeket jól ismerünk, és amelyekre rá is untunk már az elmúlt években. A közelmúltban valamilyen oknál fogva újra előkerültek, és bár a Google és számos más márka is hadat üzent az újhullámos felugró hirdetések ellen, mindez nem akadályozott meg más marketingeseket és hirdetőket abban, hogy előszeretettel használják ebben az évben.
Tavaly már látszott, hogy a 2017-es év minden bizonnyal az „élőzés” éve lesz, és ez így is lett… A kisebb vállalatoktól elkezdve a legnagyobbakig a márkák többsége azon volt, hogy közönségének minél több valós idejű, magabiztos élményt nyújtson. Mind a cégek, mind pedig a videómegosztók (YouTube, Facebook) részéről ennek érdekében komoly fejlesztések történtek.
Eddig minden évben az online marketingesek óriási hangsúlyt fektettek a mobil felhasználók élményeinek maximalizálására, és ez alól a 2017-es év sem volt kivétel. Sőt… Ebben az évben az ún. gyorsított mobil oldalakon (AMP-ken) alapuló márkák növekedése volt megfigyelhető. A Google is ezt a trendet erősítette.
Már itthon is egyre többet lehet hallani az automatizált marketing rendszerekről, de Amerikában közel félmillió vállalat alkalmazott marketingautomatizálási technológiát 2017-ben, amely egyre jobb és kifinomultabb; több feladatot és folyamatot képes kezelni. Nem véletlen, hogy egyre több vállalat érez kényszert arra, hogy ilyen irányba fejlesszen, és több mint valószínű, hogy mindez az elkövetkezendő években csak folytatódni fog.
Hogy a fenti trendek közül melyik fog erősödni vagy elhalványulni a következő évben, ezt ma még teljes bizonyossággal nem lehet megjósolni, mindenesetre a szakemberek igyekeznek valamiféle előrejelzést adni a 2018-as esztendőre vonatkozóan, amelyet mi is figyelemmel fogunk kísérni.
(Forrás: Forbes.com: 7 Online Marketing Trends That Dominated 2017)