39eee751af30032eeece2f48de2de4ba XL

Marketingterv nélkül egy tappodtat sem! – Kezdjük az évet tervezéssel! 6.


Végre… Az alapos elemzés után jöjjön hát a marketingtervezés! Mint azt korábban ígértem, a marketing-mix alapján megyünk végig a főbb területeken.

Mielőtt azonban elkezdjük az első P-től, a terméktől ezt a folyamatot, az eddigi elemzéseket és eredményeket alapul véve érdemes összefoglalni, hogy hol is tartunk. Innen elindulva érdemes kitűzni célokat, és azt, hogy hová szeretnénk eljutni. Az az elemzés, amit – reményeim szerint – elvégeztél az elmúlt hetekben, fontos részét képezi a marketing tervednek, hiszen az egyik legfontosabb fejezet a…

PIACELEMZÉS

piac általános jellemzői

  • versenytársak
  • partnerek
  • fogyasztók
  • jelenlegi helyzetünk a piacon

A marketing terv következő fontos pontja a…

TERMÉK

Nézzük, hogy ebben a fejezetben mik azok a fontos elemek, amelyekre mindenképpen ki kell térned:

  • termék, szolgáltatás pontos leírása
  • célcsoport (azaz, hogy kinek szeretnénk eladni)
  • egyedi jellemző (Uniqe Sales Proposition, vagy csak egyszerűen USP, az a jellemző, ami kifejezetten a te termékedre jellemző, amely tulajdonság megkülönböztet a konkurensek közül.)
  • pozícionálás

Könnyen lehet, hogy mindezt korrektül megírtad az induláskor, de nézd meg, hogy milyen irányváltásokat, újdonságokat érdemes bevetni 2015-ben, hogy a vállalkozásod még sikeresebb legyen!

blog marketingtervezes

ÁR

Nagy kérdés mindig, hogy hogyan alakítsuk ki az árakat, hiszen ha a konkurenciához képest alacsonyabbra tudjuk venni, esélyünk van arra, hogy több fogyasztót tudunk meggyőzni. Kérdés viszont, hogy hol van az a pont, ahonnan már nincs értelme lejjebb menni. Érdemes egy olyan ársávot meghatározni, amely harmóniában van a célcsoporttal és a termék minőségével is. Lényeges elem itt még az akciós ár meghatározása, melynek mértékét és idejét is érdemes alaposan átgondolni. Nagy segítségre tudnak lenni a tavalyi év értékesítési adatai.

ÉRTÉKESÍTÉSI CSATORNÁK

A terméktől és célcsoporttól is nagyban függ, hogy milyen csatorná(ko)n keresztül értékesítesz; Partnerek, viszonteladók, ügynökök, saját értékesítők vagy internetes felület van a segítségedre. A tavalyi év adatai segítenek abban, hogy melyik az a csatorna, amelyet érdemes fejleszteni, bővíteni, vagy esetleg leépíteni.  Összességében minél nagyobb „felületen” tudnak a fogyasztóid a termékedhez férni, annál nagyobb volumenben tudsz eladni, de nagyon nem mindegy, hogy ennek a bizonyos „felületnek” a növelése milyen költséggel jár.

MARKETINGKOMMUNIKÁCIÓ

A termék, szolgáltatás kommunikálására számos eszköz adott, kérdés, hogy melyek azok az eszközök, amelyekkel el is éred a célcsoportodat és nem utolsó sorban költségek szempontjából vállalhatók. A hatékonyságot illetően már – remélhetőleg – vannak adataid, ezeket felhasználva tudsz tervezni a jövőre nézve. Rendkívül fontos szerepe van még a koncepciónak és az üzenet tartalmának, szerkezetének abban, hogy a kommunikációd integrált, egységes legyen, és persze az eszközökhöz mérten más és más módon, de mindig a megfelelő üzenet jusson el a fogyasztóhoz.

Ha szolgáltatást kínálsz…

…a fenti négy terület mellett érdemes kitérni az emberi tényezőkre (ez egy roppant kritikus terület, hiszen a fogyasztó legtöbb esetben érintkezik a vállalkozás alkalmazottjával), a szolgáltatási folyamat szervezésére (hiszen – mivel egy időben történik a „termékelőállítás” és a fogyasztás – az ügyfél résztvevője a folyamatnak) és a fizikai adottságokra, tényezőkre is, azaz a szolgáltatás helyszínére.

FELADATTERV ÉS IDŐZÍTÉS, KÖLTSÉGTERV

A marketingterv részeként az év 52 hetére nézve egy remek feladat- vagy akciótervet tudsz összeállítani, amelyhez konkrét költségeket tudsz hozzárendelni.  Nyilván mind a feladatok, mind az időráfordítás és költségek tekintetében szükségeltetik valamekkora rugalmasság, de arra figyelj, hogy ne a lustaság vagy a kapkodás/ rohanás, hanem az ésszerűség legyen e rugalmasság hátterében.

A jól szervezettség mellett  az éves marketingtervvel még spórolni is tudunk, hiszen év elején még legtöbbször az előző évi árakon tudunk megrendelni pl. marketingkommunikációs eszközöket, felületeket. Nem beszélve arról, hogy ha elsodor az élet, és se erőd, se időd gondolkodni, van egy jól átgondolt „szamárvezetőd”, ami alapján sokkal frappánsabban, gyorsabban és összeszedettebben tudod szervezni a marketingmunkát az év folyamán.

Végre… Az alapos elemzés után jöjjön hát a tervezés! Mint azt korábban ígértem, a marketing-mix alapján megyünk végig a főbb területeken.
Mielőtt azonban elkezdjük az első P-től, a terméktől ezt a folyamatot, az eddigi elemzéseket és eredményeket alapul véve érdemes összefoglalni, hogy hol is tartunk. Innen elindulva érdemes kitűzni célokat, és azt, hogy hová szeretnénk eljutni. Az az elemzés, amit – reményeim szerint – elvégeztél az elmúlt hetekben, fontos részét képezi a marketing tervednek, hiszen az egyik legfontosabb fejezet a…
PIACELEMZÉS
–    piac általános jellemzői
–    versenytársak
–    partnerek
–    fogyasztók
–    jelenlegi helyzetünk a piacon
A marketing terv következő fontos pontja a…
TERMÉK

Nézzük, hogy ebben a fejezetben mik azok a fontos elemek, amelyekre mindenképpen ki kell térned:
–    termék, szolgáltatás pontos leírása
–    célcsoport (azaz, hogy kinek szeretnénk eladni)
–    egyedi jellemző (Uniqe Sales Proposition, vagy csak egyszerűen USP, az a jellemző, ami kifejezetten a te termékedre jellemző, amely tulajdonság megkülönböztet a konkurensek közül.)
–    pozícionálás
Könnyen lehet, hogy mindezt korrektül megírtad az induláskor, de nézd meg, hogy milyen irányváltásokat, újdonságokat érdemes bevetni 2015-ben, hogy a vállalkozásod még sikeresebb legyen!
ÁR
Nagy kérdés mindig, hogy hogyan alakítsuk ki az árakat, hiszen ha a konkurenciához képest alacsonyabbra tudjuk venni, esélyünk van arra, hogy több fogyasztót tudunk meggyőzni. Kérdés viszont, hogy hol van az a pont, ahonnan már nincs értelme lejjebb menni. Érdemes egy olyan ársávot meghatározni, amely harmóniában van a célcsoporttal és a termék minőségével is. Lényeges elem itt még az akciós ár meghatározása, melynek mértékét és idejét is érdemes alaposan átgondolni. Nagy segítségre tudnak lenni a tavalyi év értékesítési adatai.

ÉRTÉKESÍTÉSI CSATORNÁK
A terméktől és célcsoporttól is nagyban függ, hogy milyen csatorná(ko)n keresztül értékesítesz; Partnerek, viszonteladók, ügynökök, saját értékesítők vagy internetes felület van a segítségedre. A tavalyi év adatai segítenek abban, hogy melyik az a csatorna, amelyet érdemes fejleszteni, bővíteni, vagy esetleg leépíteni.  Összességében minél nagyobb „felületen” tudnak a fogyasztóid a termékedhez férni, annál nagyobb volumenben tudsz eladni, de nagyon nem mindegy, hogy ennek a bizonyos „felületnek” a növelése milyen költséggel jár.
MARKETINGKOMMUNIKÁCIÓ
A termék, szolgáltatás kommunikálására számos eszköz adott, kérdés, hogy melyek azok az eszközök, amelyekkel el is éred a célcsoportodat és nem utolsó sorban költségek szempontjából vállalhatók. A hatékonyságot illetően már – remélhetőleg – vannak adataid, ezeket felhasználva tudsz tervezni a jövőre nézve. Rendkívül fontos szerepe van még a koncepciónak és az üzenet tartalmának, szerkezetének abban, hogy a kommunikációd integrált, egységes legyen, és persze az eszközökhöz mérten más és más módon, de mindig a megfelelő üzenet jusson el a fogyasztóhoz.
Ha szolgáltatást kínálsz, a fenti négy terület mellett érdemes kitérni az emberi tényezőkre (ez egy roppant kritikus terület, hiszen a fogyasztó legtöbb esetben érintkezik a vállalkozás alkalmazottjával), a szolgáltatási folyamat szervezésére (hiszen – mivel egy időben történik a „termékelőállítás” és a fogyasztás – az ügyfél résztvevője a folyamatnak) és a fizikai adottságokra, tényezőkre is, azaz a szolgáltatás helyszínére.
FELADATTERV ÉS IDŐZÍTÉS, KÖLTSÉGTERV
A hét 52 hetére nézve egy remek feladat- vagy akciótervet tudsz összeállítani, amelyhez konkrét költségeket tudsz hozzárendelni.  Nyilván mind a feladatok, mind az időráfordítás és költségek tekintetében szükségeltetik valamekkora rugalmasság, de arra figyelj, hogy ne a lustaság, rohanás, hanem az ésszerűség legyen e rugalmasság hátterében.
A jól szervezettség mellett  az éves marketing tervvel még spórolni is tudunk, hiszen év elején még legtöbbször az előző évi árakon tudunk megrendelni pl. marketingkommunikációs eszközöket, felületeket. Nem beszélve arról, hogy ha elsodor az élet, és se erőd, se időd gondolkodni, van egy jól átgondolt „szamárvezetőd”, ami alapján sokkal frappánsabban, gyorsabban és összeszedettebben tudod szervezni a marketingmunkát az év folyamán.

Ajánlott bejegyzések