af2ef6a0e2c9c528b09655df79f3b312 XL

Pályázati forrásokra is érdemes apellálni…


A 2007–2013-as fejlesztési időszak zárását követően elkezdődött a 2014–2020-as pályázati ciklus, ami azt jelenti, hogy Magyarország az új uniós költségvetési időszakban a strukturális alapokból és a kohéziós alapból a hazai társfinanszírozással együtt 7480 milliárd forintot használhat majd fel.

A rendelkezésre álló források 60 százalékát várhatóan közvetlenül gazdaságfejlesztésre fordítja hazánk. Ami külön jó hír, hogy a fejlesztési irányelvek nagy hangsúllyal kezelik majd a mikro-, kis- és közepes vállalkozások (Kkv) fejlesztéseit, hiszen a hazai vállalkozások 99,9 százaléka ebbe a kategóriába esik, valamint ezek foglalkoztatják a munkavállalók közel háromnegyedét, és több mint 50 százalékkal részesednek a GDP-ből. Érdemes figyelni tehát a pályázatokat, hiszen a céges marketing is könnyebben megy egy kis külső segítséggel. A pályázati források oldalon igyekszünk folyamatosan aktuális információkkal szolgálni. Like-old az Illum Facebook-oldalát, hogy időben értesülj az újabb lehetőségekről!

Íme, egy ajánlat azoknak, akik külföldi piacokon is szeretnének szerencsét próbálni, és nyitottak arra, hogy külföldi kiállításon részt vegyenek, idegennyelvű honlapot hozzanak létre, tervezik felmérni a terepet piackutatás segítségével:

Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása

A támogatás mértéke 3 millió – 7 millió Ft
Önrész: 50%

Előleg nincs, tehát azon cégek tudják ezt a lehetőséget kihasználni, amelyek alapjában is terveznek marketingkommunikációs aktivitást külföldön. Ezzel a pályázattal megduplázhatják marketingbüdzséjüket. A pályázat megírását és a projekt teljes kivitelezését az Illum Marketing Stúdió vállalja.

Feltételek:
•    mikro-, kis- és középvállalkozás
•    területileg nem KMR régió
•    minimum 3 éves cég
•    2013-ban min. 10 fős, min. 50 M Ft árbevétel
•    2012–2013-ban export árbevétel > 0 Ft
•    nincs NAV-tartozás
•    nem halászat, akvakultúra, mezőgazdasági ágazat

Ajánlott bejegyzések