A versenytársak nyomában… – Kezdjük az évet tervezéssel! 4.
Az ígért tervezés még mindig várat magára, hiszen a 2014-es év elemzésével foglalkozunk továbbra is. A fogyasztók mellett mikrokörnyezetünk másik legfontosabb szereplőjével, a konkurenciával kapcsolatban is érdemes körbejárni a múlt évet!
Egyetlen vállalkozónak nem kell bizonygatni, hogy a versenytársakra folyamatosan oda kell figyelni, mégis a napi rutin, a mindennapi pörgés nyilván egész más irányba viszi az embert, és főként saját termékünkre, eladásunkra fókuszálunk, no meg a fogyasztóinkra. Ez így is van jól, de ne feledkezzünk meg arról, hogy ugyanarra a fogyasztóra más is „kivetette a hálóját”!
A versenytárs-figyelés egész éves feladat, de évente legalább egyszer érdemes összegezni az információkat; a legjobb, ha mindezt az éves tervezés előtt tesszük meg. Ha a múlt évben elmaradt az információgyűjtés, sebaj, sok mindennek utána tudsz nézni most is, de ígérd meg, hogy ebben az évben már sokkal következetesebb leszel e téren! Ha úgy látod, nincs rá időd, kapacitásod, az Illum szívesen segít ebben.
Nézzük először, hogy milyen általános kérdésekre kaphatsz választ!
- Kik a versenytársak? (Ezt nyilván már az induláskor felmérted, de ebben is hozhatott változást 2014, nem árt újra megvizsgálni.)
- Mi a versenytársaink profilja, történt-e változás ezen a téren a múlt évben?
- Milyen célok, stratégiák mentén működtek a versenytársak a múlt évben?
- Milyen veszélyeket jelentenek ránk nézve a versenytársaink?
- Mik az erősségei, gyengeségei a konkurenciának?
- Milyen gyorsan, érzékenyen reagálnak versenytársaink a piaci változásokra, akár a mi működésünkre is?
Az általános kérdések megválaszolásához az alábbiakról szerezz be információkat:
- Kínált termékek – konkrét jellemzők, paraméterek; szolgáltatás esetén feltétlen térj ki az emberi tényezőkre, a fizikai feltételekre és magára a szolgáltatás folyamatára is
- Árak
- Eladás, forgalom – nyilván a profit jobban érdekelne, de ehhez ugyebár a költségstruktúrát is ismerned kellene… nos, ha nem nyúlunk az ipari kémkedés eszközeihez, maradunk a legális üzleti hírszerzésnél, erre lehet, hogy nem fogsz egzakt választ kapni
- Piaci jelenlét, részesedés, pozícionálás
- Értékesítés, értékesítési hálózat
- Marketingkommunikáció – eladásösztönzési eszközök és üzenet
Ahhoz, hogy információhoz juss – legálisan!!! – az alábbi forrásokat érdemes használni:
- internet
- médiumok
- elemzői jelentések
- felügyeleti jelentések
- szakmai események (kiállítások, fórumok, konferenciák, szemináriumok)
- partnerek (beszállítók, illetve viszonteladók)
Vannak eszközök, amelyek ugyan nem makulátlan tiszták, de még beleférnek egy mondjuk „élelmes” kategóriába. Ilyen például, ha egy szolgáltatás esetében ügyfélként próbálod ki a versenytársa(i)d kínálatát, vagy ha már személyesen ismernek a piacon, megbízod ezzel egy kollégádat vagy ismerősödet.
Komoly türelemjáték mindez, igazi jigsaw-puzzle, de hidd el, megéri!
(A folytatást olvastad már?)