a522a6005d1cb428ea34ef1769cd7452 XL

Még több vizuális és interaktív tartalom 2016-ban


Előző blogbejegyzésünkben a Forbes Magazin cikke alapján elkezdtük sorra venni azokat a trendeket, várható változásokat, újdonságokat, amelyek 2016-ban várhatók tartalommarketingben. Íme, a folytatás, hogy te is a megfelelő csapásirányok mentén gyárts tartalmakat az idei esztendőben is. 

Röviden az előző bejegyzés tartalmából (de ha időd engedi, inkább kattints át!): (1) Mindig is hangsúlyoztuk, hogy ne a Google-nek akarj megfelelni, mert előbb vagy utóbb erre rájön, és egyáltalán nem lesz meghatva tőle, sőt… Most viszont eljött az idő, amikor ezt a tanácsot még hangosabban, még bátrabban kell szajkózni, hiszen teljes mértékben a látogatók véleménye fog számítani. (2) A Forbes cikkében a szellemi alkotóknak, szövegíróknak vészharangot kongatott, és az újságíró algoritmusok további térhódítását jelezte előre. (3) Érdekes trendváltás figyelhető meg az írott tartalmak hosszát illetően, míg korábban lebeszéltünk mindenkit a hosszú cikkek gyártásáról (mondván, hogy az internetes közönség a rövidebb, jól vizualizálható írásokat preferálja), most úgy tűnik mégis csak a hosszabb terjedelmű cikkek, írások kerülhetnek előnybe, legalábbis a keresések során. (4) Folytatódik a közösségi média előremenetelése is, ahol már nem csak tartalommegosztásra, hanem tartalomgyártásra is lehetőség van.

Három fontos tényezővel még adósok maradtunk:

Még nagyobb figyelmet kapnak a vizuális tartalmak

Ennek két okát is megemlíti a Forbes: az egyik a technikai fejlődésből fakad, a letöltés gyorsasága már lehetővé teszi, hogy jó minőségű, nagy felbontású képeket vagy videókat is kényelmesen megnézzenek a látogatók, akár a telefonjukon is. A másik okról eddig is tudtunk: a vizuális tartalom „gyorsabban fogyasztható”, mint az írott. Már a számítógép előtt ülve is jobban preferáltuk ezeket a tartalmakat, de ma, amikor egyre többen okos eszközökről interneteznek, és az esetek többségében nem egy kényelmes fotelben elnyújtózva, hanem menet közben, egyik helyről a másikra rohanva, a „gyorsfogyasztás” lehetősége még inkább felértékelődött.

A gastrobloggerek például már egyáltalán nem írnak recepteket, felgyorsított videókon mutatják be egy-egy finomság elkészítésének módját; a munkából hazafelé fél pillanat alatt összeáll a fejedben a vacsi. De a néhány perces oktató videók segítségével képezheted is magad a szakmádban, vagy vehetsz egy-két nyelvleckét, miközben zötykölődsz a metrón… ismerős, ugye?

Egyre több személyre szabott tartalom jelenik meg

Amikor feltesszük a kérdést: mi az előnye az online marketingnek a többi marketingeszközzel szemben, a sok közül talán az interaktivitás lehetősége jut elsőre eszünkbe. Már a kezdeti időkben – mikor begyűrűzött az internet a mindennapokba – láttuk, hogy óriási előnyt lehet kovácsolni ebből a klasszikus eszközökkel szemben, de azt talán nem gondoltuk, hogy hová tud mindez fejlődni az évek során. Ma már a digitális világban egyre megszokottabbak az egyéni hírforrások, a személyre szabott keresési eredmények, csak idő kérdése és a tartalmakkal szemben is meg fog nőni ez az igény.

A verseny egyre csak fokozódik a tartalompiacon

Már most is telítettnek mondható a tartalompiac, de a helyzet még tovább fokozódik. A vállalkozások számára az új technológiáknak, formátumoknak, algoritmusoknak köszönhetően egyre kedvezőbb lehetőség adódik arra, hogy a versenybe beszálljanak. Míg korábban teljes mértékben lehetetlen volt, hogy egy cég jelentős tőke nélkül növelni tudja láthatóságát, ma már egyáltalán nem (csak) a pénz számít. Ez pedig mit eredményez? A hatalmas mennyiségű tartalommal elárasztott virtuális térben csak azok számíthatnak tartós eredményre, akik a mennyiséggel szemben sokkal inkább a minőségre teszik a hangsúlyt. Ez a trend 2016-ban sokkal inkább jellemző lesz mint valaha.

(Forrás: Forbes.com)

Ajánlott bejegyzések