9415f9bcd76598f9c08127db1641b596 XL

Legyen sikeres a marketingkommunikációd 2019-ben!


Pillanatok alatt elszaladt már egy hónap ebből az évből, és a karácsonyi punnyadást bizonyára nálad is a pörgés váltotta fel. Ha hasznosan telt a január, akkor biztosan van már egy korrekt és pontos rálátásod az elmúlt évre, kielemezted 2018 marketingkommunikációs tevékenységeit és azok eredményeit, és talán már erre az évre vonatkozóan is vannak terveid.

Ha ez így van, a legjobbkor olvasod ezt a bejegyzést! Ugyanis azok számára lehet segítség ez az írás, akiknek már ugyan elképzelésük van, de még nem sikerült nekiveselkedni gyakorlatban a nagy feladatnak. Itt a február! Itt az ideje, hogy ne csak szemléld, méricskéld az előtted álló utat, hanem el is indulj rajta.

Indulj a kályhától!

Mi a helyzet a honlapoddal?

Ma a kályha a marketingkommunikációban a cég honlapja, az ablak, amelyet akár az egész világra ki tudsz tárni… Teljesen rendben van? Technikailag, tartalmilag, értékesítési szempontból úgy, ahogy van tökéletes?
Vagy amikor elkészült, végignézted tüzetesen, örültél, hogy végre akkor ezen is túl vagy, és hátradőltél, hogy akkor most pár évre ezzel nincs több dolgod.
Ki kell ábrándítsalak: a honlappal mindig rengeteg teendő van! Az a minimum, hogy a webesed rendszeresen karbantartja, elvégzi az aktuális frissítéseket, optimalizálja az oldalt, hogy a betöltési sebesség mindig megfelelő legyen. (Ápropó, a Google e téren komoly követelményváltoztatásokat eszközölt év végén, érdemes utánajárni, hogy a Te honlapodat pl. hogy ítéli meg jelen pillanatban a keresőóriás.)

Ezen a linken le tudod Te magad is csekkolni (mobil & asztali verzióra): https://gtmetrix.com

Ha nem optimális százalékot kapsz, máris van egy harci feladat!
Ezen túl remélem, már rég túl vagy rajta, de azért még utoljára rákérdezek, ugye reszponzív az oldalad? A webanalitika – amellyel méred a forgalmat, konverziókat – is rendben van? Használod is? Mi a helyzet a SEO-val? És a struktúra? A design? A menürendszered  jól átlátható, könnyen boldogulnak a látogatók? Aktuális, releváns tartalom várja őket, ha a weboldaladon landolnak? Vagy évekkel ezelőtt kikinlódtál egy szöveget, és még mindig azzal akarsz hódítani.
Ha felkelted a célcsoportod érdeklődését, könnyen fel tudják veled venni a kapcsolatot? Az érdeklődőket folyamatosan tudod edukálni, tájékoztatni vagy amit éppen kell? Azaz vannak űrlapok, e-mail cím gyűjtő felületek, ezek szinkronizálva vannak az e-mail marketing rendszereddel? Érdemes chatelésre is lehetőséget adni a kedves látogatóknak? Ha igen, ezt már megtetted? Integráltad a közösségi média felületeidet? Használod a Facebook-pixelt?
A fentieket csak a teljesség igénye nélkül kérdezem… tényleg csak annyi a célom, hogy inspiráljalak arra, hogy egy szakemberrel (marketingeseddel, webeseddel, vagy egy külsőssel) leülj, és legalább az év elején végezz egy „házi weboldal auditot”, aztán pedig egy kis ráncfelvarrást.

Hallottál már a Nibblerről? Kezdésnek ajánlom figyelmedbe ezt a jópofa kis eszközt, nyilván ne számíts teljes, átfogó auditra, de a gyenge pontjaidat megmutatja: https://nibbler.silktide.com 

Mik lesznek az év főbb sarokpontjai?

Egy cég életében mindig vannak sarokpontok. Olyan időszakokat értek ez alatt, amikor „eksön” van, ekkor érdemes bombázni a célcsoportodat, mert ebben az időszakban valamilyen oknál fogva garantáltan megnő a kereslet a piacodon.
E sarokpontok köré érdemes építeni természetesen a marketingkommunikációt is!
Ez persze nagyon egyszerű és triviális, de az ördög itt is a részletekben bújik meg, a siker pedig mindig attól függ, hogy komolyan nekidurálja-e magát az ember a gyakorlatnak, és a konkrét tavalyi eredményeket is alapul véve kidolgoz-e egy korrekt tervet, amit aztán következetesen végig is visz >>>

  1. Meghatározza a célokat (akár sarokpontonként külön-külön)
  2. Megfelelő ajánlatot állít össze
  3. Újra átgondolja a célcsoporto(ka)t
  4. Kiválasztja azokat a csatornákat, amelyeken keresztül hatékonyan elérhető(k) a célcsoport(ok) (ebben mindenképpen segítenek a tavalyi statisztikáid – persze ha vannak)
  5. Összehangolja a csatornákat (hiszen érdemes ezeket úgy használni, hogy egymást erősítő hatást váltsanak ki)
  6. A csatornákhoz szabva meghatározza az üzeneteket, illetve azok célbajuttatásának formáját
  7. Gondoskodik arról, hogy a marketingkommunikáció és az értékesítés teljes harmóniában tudjon együttműködni

Marketingkommunikáció a sarokpontokon túl…

Azon túl, hogy az év sarokpontjaira különleges figyelmet fordítasz, vannak olyan marketingkommunikációs feladatok, amelyeket egész évben folyamatosan és következetesen kell végezned. Ilyen a social media és a tartalommarketing, melyek természetesen az év frekventáltabb pontjain még különlegesebb figyelmet kapnak. Jó, ha a köztes időszakot is megtervezed. Nem érdemes az év során elaprózni az időt, ad hoc megjelenésekkel nem csak hogy időileg vagy hatékonytalan, de az eredményt illetően is sokkal inkább. A posztokhoz – legyen szó bármelyik közösségi médiáról -, de a blogbejegyzésekhez is előre tudsz dolgozni. Most az év elején elég, ha csak a témát határozod meg, de havi szinten – 4 hétben gondolkodva – elég, ha egyszer ülsz le és foglalkozol a feladattal. Mindent meg tudsz csinálni, be tudsz időzíteni.

Nagyon egyszerűen tudsz képeket szerkeszteni, íme néhány online képszerkesztő:

https://pixlr.com
https://www.befunky.com
https://clonegram.com
httpa://fotoflexer.com

Instán is tudsz posztot időzíteni (az időzítést nem az Instagram saját felületén, hanem egy úgynevezett menedzselős app-on keresztül lehet használni):
https://hootsuite.com

Gyönyörű fotók is már rendelkezésedre állnak. Legjobb ha saját fotókkal dolgozol, de ha illusztrációra van szükséged, rengeteg klassz fotót találsz már a neten, amihez teljesen legálisan hozzá tudsz jutni:
https://www.pexels.com
https://www.dreamstime.com
https://unsplash.com
https://pixabay.com

Tudom, hogy alap, mégis hajmeresztő fotóméretekkel találkozni a különböző közösségi felületeken, úgyhogy ha esetleg még erre nem figyeltél, 2019-ben feltétlen gondod legyen rá, hogy optimális méretű fotókkal dolgozz:

Facebook post:     1200px X  900px
Facebook cover:     820px X  360px
Instagram post:   1080px X 1080px
Instagram story:  1080px X 1920px
Twitter post:        1024px X   512px
LinkdIn post:         744px X   400px

A blogolás megér egy külön misét, ebben az évben is elővesszük, ebben biztos lehetsz. Addig is íme néhány korábbi cikk, ami hasznodra lehet már most:

Ha minden mást hanyagolsz is uborkaszezonban, ezt semmiképpen se!

Legyél laza, közvetlen, mégis szakmai! – Mire figyelj, ha blogot írsz?

Praxis für praxis… – Néhány gyakorlati tanács blogolóknak

Hajrá, az út előtted… Nem lesz láblógatós a 2019-es év sem, de ennek csak örülj! Ha elakadsz, kérdésed van, vagy annyira elhavazol, hogy semmi időd nem marad már a marketingkommunikációdra, írj nekünk, vagy hívj minket, ebben az évben is számíthatsz ránk!

Ajánlott bejegyzések